Forr a bor

ELSO FEJEZET
amelyben látni, hogy pezsdül meg a must. Az érettségizo nagydiákok élete.
Az október hatodiki forradalom. A tanítás módja az elmúlt század utolsó esztendejében. Annak a generációnak zsendülése, amely a mai Magyarországot e szörnyu viharban tartja és élteti.

1

A Ferto-diákkamara a Ferto utcáról vette a nevét. A Ferto utca pedig arról, hogy a város fertojéig nyúlt. Ez a ferto egy mocsár volt a város kellos közepén. Rendes, szabályszeru mocsár, náddal és kákával és szittyóval.

Arra nagyon jó volt, hogy a természetrajztanár oda járjon botanizálni az ötödik osztályosokkal, s arra is, hogy minden télen beleszakadjon egypár diák korcsolyázás közben.

Arra is éppen alkalmas volt, hogy ebben az utcában engedélyezze a rendorség azt a házat, amelyet tuzszín lidércfénnyel kellett közigazgatási okokból megjelölni, bizonyára azért, hogy a felsobb diákok el tudják kerülni, ami elég nehéz volt, mert az iskola leghíresebb s legnépesebb kamarája éppen ebben az utcában volt, s óhatatlan volt, hogy tévedésbol, mikor éjfélkor hazafelé mentek, vagy együtt-tanulásból vagy együtt-lumpolásból - kaput ne tévesszenek.

Az igazgató új sepru lévén, elhatározta, hogy seperni fog, s megszünteti a Fertot. Azzal kezdte, hogy a nyári városi közgyulésen indítványozta, hogy tömjék be magát a pocsolyát, amely a várost a vasúti állomástól elválasztja. Népkertet kell ott létesíteni, s a diákokkal fogja osszel elültettetni a fácskákat, hogy az ifjúság lelke közelebb jöjjön a fákhoz, úgyis ezen a poros alföldön oly kevés fát lát, hogy nem csoda, ha nem szereti a természetet.

Valahogy oly talpraesetten beszélt, hogy a közgyulés megszavazta a mocsár betömését. Kirendelték a közmunkaerot, s mire a diákok beiratkozásra jelentkeztek, a Fertonek már se híre, se hamva nem volt. Nagy sík terület volt a helyén, ahova megszámlálhatatlan sok szekér földet hordtak, s javában dolgozott a városi kertész, Somogyi tanító a planírozáson.

Szeptember folyamán eljött az is, hogy az egész gimnáziumot kivezényelték a faültetésre.

Szép oszi nap volt, s az emlékezetes maradt, mert ezen az egész héten nem volt komoly tanítás. Tudniillik nem volt annyi ásó és kapa, amennyi diák volt, s az igazgató azt akarta, hogy minden diáknak legyen egy fája, amelyet azután is neki kellett gondozni.

Nagyon szép volt, és nagy hecc volt, de a Ferto-kamara elégedetlen volt, mintha csak érezte volna, hogy szép sorsának végét jelenti ez az akció.

A Ferto-kamaráról ugyanis annyit el kell mondani, hogy ebben a tágas, poros alföldi fészekben ez az egy hely volt, amely a diákéletet képviselte. A gimnázium csak most hatodik éve volt fogimnázium. Azelott csak algimnázium volt, s a fotéren az elemiiskola régi egyemeletes épületében volt elhelyezve. Ott igen kedélyes élet volt. Rendes tanár egy sem volt, csupa öreg, papból kvietált bácsi tanított; volt köztük negyvennyolcas is, Turi Bogár bácsi, aki hófehér bajuszával, piros arcával az egész város büszkesége volt, csak a kis diákok uztek csúfot belole, mit azonban o nem vett rossz néven. Most, hogy felépült a magas, ijesztoen merev fogimnázium, amely úgy emelkedett ki a város földszintes házai közül, mintha borzadna tolük, a minisztérium beleszólott a tantestület dolgába, s az összes öreg professzort nyugdíjba küldték, és csupa notlen fiatal tanárt neveztek ki s választottak be. Így bizonyos szempontból kedélyes volt az iskola élete, a tanárok alig voltak öregebbek néhány évvel a nyolcadosztályosoknál, s társadalmilag pláne igen kedves volt, mert a város összes eladó lánya pályázhatott a fiatal professzorokra. Volt is disznótor, miegymás, elég.

A Ferto-kamara a Ferto megszüntetésével létalapjában érezte magát megtámadva, és tiltakozását jelentette be a szokásjog alapján levo aranyélet megbontása ellen.

Ezt a kamarát egy nyugdíjas pénzügyor tartotta fenn. Volt egy tágas, alacsony háza, amelynek minden szobáját diákoknak szokta kiadni hat esztendo óta, s ezzel pótolta az internátust, amit a város és az állam kifelejtett a költségvetésbol. A Ferto-kamarában minden szabad volt, s a fiúk valósággal eloléptek, mikor oda bejutottak. Itt soha nem volt lakóhiány, mert a hetedik és a nyolcadik osztály valósággal pályázatot tartott, s ki kellett érdemelni ivásban, verekedésben s diákcsínyekben való jelességgel, hogy valaki bejuthasson, mikor azt a kort elérte, a Ferto-kamarába.

Most is gyulés volt itt.

Pereczes, Sebi, Suhajda, Torony András, Szabó voltak ennek a szobának a lakói. Mindannyian az osztály jelesei, hátulról számítva. Pereczest kivéve, aki olyan furcsa jeles volt, aki csak a rossz tanulók közt érezte jól magát, pedig azért azok mégis lenézték.

Suhajda nagybátyja patikus volt Kunverebesen, s most érkezett meg hazulról egynapi betegség ürügye alatt kimaradva az iskolából, s egy óriási tizenöt literes demizson sósavat hozott onnan egy parasztszekéren, mint felkéredzkedett diák.

Ezt a sósavat öntözték szét literes üvegekbe, kitéve magukat annak, hogy leforrázzák a kezüket, lábukat.

Mikor mind az öten fel voltak szerelve, a setét éjszaka leple alatt elindultak a komoly expedícióra.

Mentek a fák tövét meglocsolni.

Ezt találták a leghelyesebb bosszúnak. Halálra ítélték a szegény csemetéket. Hogy fog a jövo tavaszon Somogyi tanító csodálkozni, hogy a fái nem akarnak új rügyet eregetni.

- Aztán vigyázzatok, meg ne lásson valaki.

- Nem szabad kettonek együtt lenni. Mindenki oszoljon.

- Spórolni kell a sósavval. Közvetlen a fák tövén kell lecsöpögtetni.

- Csak te ne taníts, én is tudok annyit.

- Nézd mán, ez még a döfi. Talán meginnád.

- Nem szeretem a sok beszédet.

Evvel el is oszlottak a setétségben, s egyik ment jobbra, a másik balra.

- Csak Józsiás meg ne lásson, mert akkor vége.

Suttyomban szökdöstek ki, kisvártatva s dideregve osontak a kis fák erdeje felé. A fácskák talán megérezték a veszedelmet, ami fenyegette oket, mert valamennyien borzongtak s leveleik vészjajokkal suhogtak az oszies éjszakában.

2

Reggel nyolckor kezdodött a tanítás.

A nyolcadik osztályosok azonban elvárták a tanároktól, hogy negyed órát késsenek. De legalább tíz percet.

Ha mégis elkövette valamelyik tanár, hogy pontosan a nyolc órai csengetéskor jött be az osztályba, akkor a legnagyobb veszélynek tette ki magát.

Eloször is lárma volt, nyugtalanság volt, amely nem akart lecsillapodni, aztán jelentések, betegek, kifogások ez ellen, az ellen. Baj volt a padokkal, könyvekkel, a kályhával, a szelloztetéssel, a pedellussal, az órákkal. Sokszor egy fél órát eltöltöttek a magyarázatokkal s feljelentésekkel, úgyhogy a tanárok inkább elengedték azt az elso negyed órát.

Ma azonban már háromnegyedkor nagyon sokan voltak a diákok a nyolcadik elott, mint a méhek a kaptár nyílása elott.

- Torony, sztrájkolni fogunk.

- Rátz, gyere csak, ez abszurdum, amit a tanárok csinálnak.

- Sarku, ma október hatodika, s mégis órát akarnak tartani.

- Vértanúk napja.

- Nemzeti ünnep.

- Mégiscsak abszurdum.

Általános zsibongás, nyüzsgés, vad törtetés.

Végre valaki kiadta a jelszót, hogy ki kell vonulni a Paradicsomba.

A Paradicsom a város legvégén a régi népkert volt, melyet az új parktelepítés szintén jogaiban sértett. Elhanyagolt táj volt, s a diákok épp ezért kedvelték. Ott állott a régi honvédemlék. Negyvennyolcban egy kis csata volt itt, s az elesett honvédek sírja fölé vasobeliszket emelt a kegyelet.

- Koszorúzzuk meg a honvédemléket!

- Éljen! Általános éljenzés.

- Ne üvöltsetek, mert már bent van az igazgató úr, meghallja, lejön, s akkor vége.

Elkezdték megszervezni magukat. Hányan vannak, ki hiányzik, ki merrünnen jön. Elébe menni a késoknek, s értesíteni arról, hogy sztrájk van, ma senkinek sem szabad órára jönni, ki kell menni a Paradicsomba, s meg kell koszorúzni a hosök sírját.

Mikor már elegen voltak, a legtöbben elkezdtek nyugtalankodni, hogy jönni talál egy tanár, vagy pláne az igazgató, s akkor dugába dol az egész. Suttogtak, izgultak, olyanok voltak, mint az összeesküvok, s egyik-másik halálsápadt volt, a többi pirosabb, mint máskor. Vámos Miksa, a tüdovészes zsidófiú, lázat kapott, s a kezét úgy tartotta a hóna alá, mintha homéro volna. A legenergikusabb volt Pétery Pista, a legjobb tanuló, nagy eros piros fiú, aki valamennyiük közt a legjobban nem szeretett tanulni, s jó bizonyítványát részben hallatlan éles eszének s jó memóriájának, részben presztízsének köszönte, mert...